Munkahelyi balesetek kivizsgálása

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
cegadmin_kft

Munkabaleset: az a baleset, amely a munkavállalót a szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától és a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől függetlenül.

A munkavégzéssel összefüggésben következik be a baleset, ha a munkavállalót a foglalkozás körében végzett munkához kapcsolódó közlekedés, anyagvételezés, anyagmozgatás, tisztálkodás, szervezett üzemi étkeztetés, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás és a munkáltató által nyújtott egyéb szolgáltatás stb. igénybevétele során éri. ( Mvt. 87. § 3 )

Súlyos vagy nem súlyos?

Ha munkabaleset történt, el kell dönteni, hogy súlyosnak minősül-e vagy sem. A súlyos balesetet azonnal be kell jelenteni az illetékes munkavédelmi hatóságnak a rendelkezésre álló adatok közlésével.

„Súlyos az a munkabaleset, amely

  • a sérült halálát (halálos munkabaleset az a baleset is, amelynek bekövetkezésétől számított egy éven belül a sérült orvosi szakvélemény szerint a balesettel összefüggésben életét vesztette), magzata vagy újszülöttje halálát, önálló életvezetését gátló maradandó károsodását;
  • valamely érzékszerv, érzékelőképesség, illetve a reprodukciós képesség elvesztését vagy jelentős mértékű károsodását okozta;
  • orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülést, egészségkárosodást;
  • d hüvelykujj vagy kéz, láb két vagy több ujja nagyobb részének elvesztését, továbbá ennél súlyosabb csonkulást okozott, illetve;
  • beszélőképesség elvesztését vagy feltűnő eltorzulást, bénulást, illetőleg elmezavart okozott.” (87.&.3.)
cegadmin_kft

Ha nem súlyos a munkabaleset, akkor a további tennivalókat az határozza meg, hogy okozott-e munkaképtelenséget vagy sem.

Munkaképtelenséget nem okozó baleset

Ha a baleset nem okozott munkaképtelenséget, akkor nem kell bejelenteni, de a körülményeit akkor is tisztázni kell, és az eredményét nyilvántartásba kell venni.

Minden munkabalesetet haladéktalanul be kell vezetni a munkabaleseti nyilvántartásba.

Munkaképtelenséggel járó baleset

A munkaképtelenséggel járó balesetet haladéktalanul ki kell vizsgálni és annak eredményét munkabaleseti jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

A munkabaleseti jegyzőkönyv formája jogszabályban meghatározott és a NMH Munkaügyi és Munkavédelmi Igazgatósága honlapján elérhető.

A jegyzőkönyv megállapításait helyszínrajzzal, fényképekkel alátámasztva olyan részletességgel kell rögzíteni, hogy az alkalmas legyen a baleset okainak felderítésére és vita esetén a tényállás tisztázására.

Ha a baleset több mint 3 munkanap munkaképtelenséget okozott,  akkor be kell jelenteni a baleset helyszíne szerint illetékes munkavédelmi hatóság részére is.

A munkabaleset kivizsgálásának szempontjai

A munkabaleset vizsgálatakor az esemény térbeni és időbeni környezetében fel kell tárni a veszélyes körülményeket és veszélyes cselekedeteket, valamint azokat a tényezőket, melyeknek szerepük lehetett a sérülést eredményező mozzanat vagy folyamat beindulásában.

1.
lépés
Intézkedni kell

a sérült(ek) egészségügyi, orvosi ellátásáról.

2.
lépés
Értesíteni kell

a munkahelyi vezetőt. Súlyos balesetnél az illetékes munkavédelmi hatóságot is.

3.
lépés
Gondoskodni kell

a baleset helyszínének biztosításáról, változatlan állapotban való megőrzéséről.

4.
lépés
Meg kell tartani

a helyszíni szemlét, melynek eredményét szükség szerint jegyzőkönyvben, rajzon, fényképen, videofelvételen rögzíteni kell.

5.
lépés
Meg kell hallgatni

a munkabalesetről információval rendelkező személyeket (sérült, a sérült munkatársai, szemtanúk, balesetet okozó személy, sérült közvetlen vezetője, stb). 

6.
lépés
Meg kell állapítani

a balesetet kiváltó okot, okokat

7.
lépés
Meg kell hozni

az összes javító intézkedést, és ezek függvényében azt, hogy mit kell tenni hasonló baleset megelőzése érdekében, mennyi időn belül

Bejegyzésünk tájékoztató jellegű, a munkahelyi balesetekkel kapcsolatos tudnivalókat nem teljes körűen részletezi. 

Munkabaleset, súlyos munkabaleset bármikor, bárkivel előfordulhat. Ennek az esélye csökkenthető, ha a munkavállaló is és a munkáltató is törekszik a megelőzésre.

Keressen minket bizalommal, segítünk!

Forrásanyag: ommf.gov.hu

cegadminkft
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.